Célfutó Blog

Reset. Innentől egyedül

2018. június 28. 13:30 - Peterdi Farkas Éva

Kicsit csendben voltam az utóbbi időben, és nem azért, mert semmi sem történt, hanem mert olyan sok minden történt, annyi dolog játszódott le bennem, hogy egyszerűen kellett ennyi idő, hogy leülepedjen. 

Körülbelül 2 hete edző nélkül futok. Nehéz döntés volt. 

Az utóbbi hónapokban annyi stressz ér, hogy jópár kialvatlan, végigagyalt éjszaka után arra jutottam, hogy szelektálnom kell, vagyis minél több dolgot kiiktatok, ami stresszel jár. Ennek a döntésemnek a munkám egy része is áldozatul esett, illetve megtanultam nemet mondani a "baráti szívességekre", amik távolabbi ismerősöktől érkeztek és csak az időm-energiám rabolták. És nekem az az, ami a legkevesebb van. Beindult a tetoválószalonunk, így már két vállalkozást viszek, hozzáteszem, hogy könyvelőnk sincs, mert azt is én csinálom. Mellette ott a háztartás na és persze a gyerek. Ja, meg a futás. Valahogy rendszert kell vágnom az eluralkodott káoszba. Nincs mellettünk nagyszülő, nagynéni, sohasem tudjuk "lepasszolni" a kisfiunkat, Gáborral sakkozunk az idővel meg a határidőnaplóval, hogy mindenkinek jó legyen. 

33528369_2208176022542665_5747733322377723904_n_1.jpg

Az egyik ilyen álmatlan éjszaka jöttem rá, hogy nekem már a futás is stressz. Az edzéstervem nem tudom összeilleszteni a határidőnaplónkkal, ha pedig mégis, akkor már az aznapi edzés is a "megoldandó feladatok" közé kerül a fejemben. Sokszor volt, hogy nem volt kedvem-energiám az aznapi edzéshez, másnap viszont, amikorra rövid-könnyű futásom lett volna, szívesen futottam volna egy nehezebbet. Össze vissza cserélgettem a futásaimat, folyamatosan alkudozva magammal és állandó lelkiismeret-furdalással esténként. Nem lesz ez így jó, rá kellett jönnöm. A futás elméletileg a hobbim, örömet kellene, hogy szerezzen és kedvem kellene, hogy legyen hozzá! 

-Lemondom a Bélát.- jelentettem be egyik nap minden átmenet nélkül anyunak és Gábornak. Kiült az arcukra a döbbenet, hiszen nekem az edzőm az "Isten" volt, mindig azzal fárasztottam őket, hogy "a Béla ezt mondta", "a Béla szerint...", "nem tudom, a Béla mit szólna hozzá". Nekem viszont ezzel a mondattal hatalmas kő esett le a szívemről, nem is vártam, hogy így meg fogok könnyebbülni. 

-Akkor nem is fogsz többé futni? - kérdezi anyu kétségbeesett fejjel. 

- Dehogynem, sőt! Még csak most fogom igazán elkezdeni. 

Kételkedve csóválja a fejét, nem tartja jó ötletnek egyikük sem. Én nem tudom összeszedni a gondolataim, hogy megmagyarázzam, belül tudom, miért döntöttem így, de még nem tudom szavakba önteni. 

Másnapra, mire felkerekedünk anyuval futni, kezd mondatokká alakulni a meghozott döntésem. 

- Nem bírom így tovább. Szeretnék újra azért futni, mert jólesik és annyit, amennyi jólesik. Ez nem azt jelenti, hogy kevesebbet, vagy hogy lazsálni akarok. A saját testem jelzéseire figyelve fogok úgy futni, hogy minél több kilométer összejöjjön egy héten. Tisztában vagyok az edzés elméleti alapjaival, négy éve olvasok minden létező futós magazint, blogot és tök sokat tanultam menet közben a Bélától is. Menni fog. 

- De akkor nem is akarsz már versenyezni? - kérdezi

- Dehogynem! Sosem voltam ilyen motivált, mint most. Most már minden csak rajtam múlik és ha így is elérek valamit, sokkal büszkébb leszek magamra! Meg kell próbálnom, már nem bírom a kötöttségeket. Amikor megkerestem a Bélát, azért volt rá szükségem, hogy rendszert vigyen a futásaimba, mert akkor lusta voltam felkelni és ötletszerűen futogattam. Most már viszont, hogy nem otthon vagyok a gyerekkel, hanem dolgozom, túl sok rendszer lett a napjaimban és nem szeretném soha többé a futást is a napi megoldandó feladatok közé sorolni! Érted? 

Értette, de nem győzött meg az arckifejezése. "Na jól van baszki, majd meglátod, nem foglak itt győzködni. Felnőtt ember vagyok, ez a saját döntésem és kész."-gondoltam. 

 

Az "edzőtlen" futás apró örömei: már futhatok Gáborral vagy anyuval együtt, ha szeretnék, nincs kötött programom.

35990516_2101546080128097_2836503858065178624_n.jpg

 

Másnap volt egy nagyon szar telefonbeszélgetésem az edzőmmel, végig a sírás határán voltam, hiszen egy korszak lezárul. Rosszul esett, hogy le kellett mondanom, mert nem akartam megbántani, viszont ő teljes mértékben megértette, hogy miért döntöttem így. (Végre valaki.) 

Most ott tartok, hogy két hete szabadon futok, akkor, és annyit, amennyit akarok és jól esik. Fantasztikusan érzem magam, nem gondoltam volna, hogy ennyire megkönnyebbülök. Jelenleg heti 5 futásból gazdálkodom és a kitűzött minimum a heti 50 km, de ezt fel fogom vinni pár héten belül (fokozatosan) 70-80 közé. 

 

33980227_2212366502123617_1147177870611709952_n_1.jpg

 

"Kicsit" változtak a célok is. Eddig a kitűzött fő cél a július 28-i 6 órás futás volt. Ez a verseny továbbra is tervben van, de már csak edzőversenyként. Nem tudok egy 6 órás körözős versenyt fő célként elképelni és kirakni a hűtőre a Szentendre Trail helyére, mert valamiért nem találom meg benne azt a varázst. Így inkább nagyot álmodtam és a hűtőre a Vadlán Trail térképe fog felkerülni, ahová már be is vagyok nevezve, méghozzá a 108 km-es egyéni távra. Félelmetes ezt így leírni és nem kicsit nagyképűnek érzem magam, de ez van, ez vagyok most én, és vállalom magam. Ámen. :) 

36224912_2251894071504193_5009725054636785664_n.jpg

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://celfuto.blog.hu/api/trackback/id/tr3314061945

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Laczkó Ági 2018.06.28. 19:38:05

Szia! Én ugyanezt éltem át, mint Te, szerettem volna, ha nem kell azt mondanom másoknak, hogy "bocsi, de nem tudok ma veletek futni, nekem más van kiírva"... Sok futásról, közösségi eseményekről maradtam le az önzőségem miatt (mert a szemelyre szabott edzés az)... Ráadásul én is azt éreztem, hogy amíg régen a futás a kikapcsolódást jelentette, átfordult elvégzendő feladattá. Persze még más tényezők is közre játszódtak, de végül én is felmondtam az edzéstervet. Boldogan futkorásztam mondhatni össze-vissza és élveztem. Egy darabig. Egy idő után annyira nem tudtam, hogy mit fussak, hogy merre induljak, hogy hetekig (!) rá se néztem a futócipőmre, pedig előtte heti 6 edzésem is volt... Most újra edzővel futok! :)
Azért remélem Te megtalálod így a számításod és nem fog elfogyni a lendület, ami visz előre, legyél egy jó példa! :) És ne hagyd, hogy úgy járj, mint én. Ha mégis, ne félj újra felhívni Bélát! :)
Kitartást és sok boldog futást! :)

Peterdi Farkas Éva · celfuto.blog.hu 2018.07.20. 13:04:59

@Laczkó Ági: Huhh, jó későn vettem észre a kommentedet (jöhetne valami emailes értesítés róla :D ) de így legalább kis távlatból tudok válaszolni. Szóval, én úgy veszem észre, nekem jobbat tett eddig az edzőtlenség, mert sok örömet szerzett a kedvemre való futkosás. A heti km-t is felvittem, most stabilan 50-60 között vagyok, mindehhez társulnak minőségi edzések (intervall, résztávos, dombos). Hallgatok a testemre, annyit futok, amennyi jól esik. Szóval egyelőre megy, de ha újra szükségem lesz edzői támogatásra, mindenképp Bélát fogom keresni. :) Köszönöm a jókívánságokat és neked is sok boldog km-t! :)