Az előző beszámolóban már megpendítettem, hogy volt egy verseny, amivel nem voltam megelégedve, méghozzá a simbachi éjszakai futással. Nem a teljesítményem volt az elégedtlenség oka, hanem szerintem ez egy olyan szervezés volt, ami mellett nem lehet szótlanul elmenni. Annyit megjegyeznék elöljáróban, hogy akár hiszitek, akár nem, tényleg oda szoktam figyelni arra, hogy ne legyek negatív, általában az élet napos oldalán tartózkodom és a pohár nekem félig tele van, de ez most nem az a rendezvény volt. Így szóljon ez a cikk kezdő versenyszervezőknek, okulás gyanánt. 

Na de kezdjük az elején. Amint megláttam a futónaptárban, hogy lesz ez a rendezvény, azonnal rákattantam. Éjszakai futás, méghozzá itt a közelben, tőlünk csak 30 km-re, hát ide menni kell! 

A verseny hetében pont nálunk volt anyu, jött segíteni vigyázni a gyerekre, amíg zárva tart a bölcsi. Így nem volt kérdés, hogy mindketten megyünk, hiszen félmaratoni távig ő minden hülyeségre kapható. Ráadásul kapott tőlünk szülinapjára egy menő új futócipőt (Adidas Ultra Boost ST), amit haladéktalanul tesztelni kellett. Neveztem is mindkettőnket a verseny honlapján és izgatottan vártuk a szombat estét. 

Próbakör az új cipőben

Na, akkor csapjunk bele a lecsóba.

1. számú tanács: 
Lehetőleg fogalmazz egyértelműen a versenykiírásban és pontos, aktuális címet adj meg! 

9 órára hirdették a rajtot, így mi fél 8-kor indultunk itthonról (30 km, fél óra az út). Simbachig problémamentesen elértünk, a gondok a városban kezdődtek, mégpedig azzal, hogy a versenyhez megadott GPS-koordináták konkrétan a puszta közepén voltak. 

Sebaj, mobilneten behoztam a versenykiírást és beütöttem a GPS-be a sportcsarnok címét, amit azzal a leírással adtak meg, hogy ott lehet átöltözni/zuhanyozni. Ismét autóztunk, de a célpont teljesen elhagyatott volt, versenynek se híre se hamva. Na itt már kezdtem felb*szni az agyam és  újra behoztam a versenykiírást. Volt egy harmadik hely is megadva, mégpedig "nevezés és rajtszámfelvétel" leírással. Ja, hogy ide nem írtak címet, csak annyit hogy "határ mentén az Aenus-nál" - aha kössz bammeg, tök jófejek vagytok, most már minden világos. Erre nyilván nem adott ki találatot a Google Térkép. Ugrottam a negyedik címre a kiírásban: eredményhirdetés, "Akropolis étterem", ehhez legalább volt cím. Hozzáteszem, hogy itt már fél 9 elmúlt és 9-kor rajt. Nyomás az Akropolis étterembe. Ahol szintén nem volt semmi futóversenyre utaló jel. Itt már anyu is kezdett idegbeteg lenni, én tomboltam. Rábeszélt, hogy hívjam fel a szervezőket, hogy mondják már meg, hol az apjuk kóchengeres f*szában van a rajt. Ismét versenykiírás, telefonszám persze sehol. A honlapon sem. Berongyoltam az étterembe és egy pincérnőt meszeltem le, aki elmagyarázta, hova kell menni és megmutatta a pontos helyet a telómon a Google térképen. Ismét kocsi, 2 km út, nagy nehezen odataláltunk. 

2. számú tanács: ha azt írod, hogy ki van a pálya világítva, legyen kivilágítva!

Itt már semmi kedvem nem volt az egészhez és idegbeteg hangulatban rohantam a nevezéshez felállított sátor felé. Itt kérdezem az egyik stábtagot, hol van pontosan a rajt? Mert a nevezés megvan, de honnan fogunk futni? Képzeljétek, ezt meg kellett kérdeznie az egyik kollégájától, aki megmutatta végül, és ez is kiderült.

8 óra 50-kor vettük fel a rajtcsomagot, ami konkrétan 1 db rajtszámból állt. Villámgyors bemelegítés után rajtoltunk el úgy, hogy tomboltam belül. Annyit tudtam, hogy 3 db 2,1km-es kört kell futni, vagyis pontosan 6,3 km-t. Azt írták, hogy fejlámpa nem szükséges, tökéletesen ki lesz világítva a pálya, amiből én azt feltételeztem, hogy a városban fogunk futni. De nem, terepen futottunk, erdőben, gyökereken és fenyőtobozokon, illetve kátyús földesúton, na meg kb. 600 méternyi aszfalton. Gondolom kitaláljátok, hogy a pálya NEM volt tökéletesen kivilágítva, sőt, a rajt után, az első körben láttam 2 önkéntest, hogy gyújtogatják a fáklyákat.  A második körben már töksötét volt és látni mindössze annyit lehetett, hogy merre halad az útvonal. 20 méterenként voltak fáklyák, amik kb. 1 méter sugarú kört világítottak be, köztük a terep lutri. 

 Nagyon szép helyen haladt a pálya (a kép illusztráció)

3. számú tanács: légy szíves, jelöld ki a célt! Főleg, ha az nem a futás útvonalán található! 

Tökmindegy alapon futottam, ahogy tudtam, pulzust nem néztem, minden mindegy volt. Az utolsó körömnél már kezdett aggasztani a gondolat, hogy nem láttam a verseny során sehol egy "Cél" feliratot, vagy táblát, vagy mármilyen jelzést, vajon honnan fogom tudni, hova kell beérni? Nézem az órám, 6 km, célra utaló jelek sehol. Ilyenkor már rég hajrázni szoktam, de most lassítottam, mert nem tudtam, most ilyenkor mi van. Rámfutott egy lány, nem akartam hagyni, hogy leelőzzön, de nem tudtam, merre kell menni. Megkérdeztem tőle, mi van, erre megmutatta az utat, ehhez nyilván előreengedtem. Így fordultunk le a jelzés nélküli alagútba, ahol lecsippantottak. Jé, b*asszameg, beértünk. Ki se futottam magam, mert hajrázás nem volt, nem is lihegtem, csak magamban őrjöngtem, hogy akkor ez most így mégis miiiii? Nem lehetett volna odab*szni valahova egy táblát egy nyíllal, hogy "Ziel"??? Vagy odaállítani egy embert, hogy kiabálja be? 

 A jelölés legyen hülyebiztos és egyértelmű!

4. számú tanács: ha körözős versenyt szervezel, számold a versenyzők köreit!

A következő sokk a célban ért, ahol anyu fogadott. Kezében műanyag pohár, két pofára töm magába valami sütit és számonkér, hogy hol voltam eddig, már hülyére aggódta magát. Én csak annyit tudtam gondolni, hogy WTF? "Te mit keresel itt???" - kérdeztem. Kiderült, hogy ő összecserélte a fejében az infót, és azt hitte, 2 db 3km-es kört kell futni, így a második kör után befutott a célba (ne kérdezzétek, hogy hogy találta meg, rejtély). Mondom, neked senki sem szólt, hogy van még egy köröd?? Hát nem. Kikaptam a poharat a kezéből és kituszkoltam az utolsó körre, mondom neki, menj, ha hárman vagytok a korosztályodban, még jó vagy a harmadik helyre.  Itt megjegyezném, hogy ez most az ő sara volt, mert nem figyelt oda, nem tájékozódott. Attól függetlenül, ha a szervezőkön múlik, itt akárki futhatott akármennyi kört és érhetett be a célbe amikor jónak látta (ha megtalálta). 

Kiment, én meg az utolsó köre alatt azon gondolkodtam, hogy vajon nem tűnt fel senkinek, hogy kb. 24-25 perc alatt ért be 6,3 km-en? Gyakorlatilag az élmezőnnyel. Komolyan nem feltűnő? Hogy lehet így versenyt rendezni, hogy nem számolják a köröket, hogy nincs kijelölve a cél? Hát nem lett jobb a hangulatom, pedig iszonyat jó időt futottam, 28:54-et, azaz 4:44-es kilométereket. (Én mindig saját magamhoz viszonyítok, és ez magamhoz képest volt nagyon jó tempó!) Igazából sírni tudtam volna, mert udvariasságból elbuktam egy helyet, mint utólag kiderült, a 3. helyezést. Ja, és anyu még így is egy rahedli ember előtt ért be, hogy kiállt sütizni, csak a saját kategóriájában hármat leelőzött. 

5. számú tanács: légy szíves függeszd ki az eredménylistákat, amint lehet! Tiszteld meg a versenyzőket azzal, hogy nem rabolod feleslegesen az idejüket, lehet messziről jöttek, vagy bármi más ok, amiért sietnének haza, és csak abban az esetben várnák meg az eredményhirdetést, ha helyezést értek el. 

Ugyan eredménylistát sehol nem láttunk, akkor és ott viszont biztos voltam benne, hogy vagy anyu, vagy én helyezettek vagyunk, így megvártuk az eredményhirdetést a 2 km-rel arrébb levő étteremben. (Miért oda lett szervezve? A verseny helyszíne nem lett volna egyszerűbb mindenkinek?) Az étteremben sem adtak semmit a versenyzőknek, a leterhelt pincérnőt pedig képtelenség volt levadászni. Cserébe a szervezők jól megvárattak minket az eredményhirdetéssel. A beígért tombola a rajtszámokkal elmaradt, igazából meg sem említették. Kiderült, hogy egyikünk sem lett sehányadik, de nem is bántam, mert a helyezettek se érmet, se serleget nem kaptak, hanem valami éjjelilámpákat. Itt fordult át a hangulatom sírva röhögésbe, intettem anyunak, hogy gyere, húzunk haza, ebből ennyi elég volt. 

6. számú tanács: adj / szolgáltass valamit a nevezési díjért! 

Itt már az is világossá vált számomra, hogy a 15 Eurós nevezési díjért konkrétan semmit sem adtak a rajtszámon kívül.

Ezt így a kezembe nyomták, jónapot :D

Nem vagyok sóher, főleg, ha a nevezés egy része jótékonyságra megy el, de itt nem erről volt szó. Frissítés csak víz volt, meg egy fajta sütit raktak ki a célban. Se tea, se izó, se semmi. Érmet, serleget, oklevelet senki sem kapott, a helyezésekért járó díjak szponzori felajánlások volt. Gyakorlatilag az egyesület a beszedett pénzért cserébe a chipes időmérést nyújtotta, ennek is valami lebutított változatát, körszámlálás nélkül, manuális csippantással a célban. Na jó, nem nyekergek tovább! Ja, de! 

7. számú tanács: legyenek fotók a versenyről! Amiről nincs fénykép, az meg sem történt! 

Ezt valahogy itt kint szeretik elfelejteni. Például a 6 órás futás után is csak a saját készítésű képeimből gazdálkodtam. A 6 óra alatt nem lett volna idő odaállni a pálya mellé egy géppel és lőni a versenyzőkről pár fotót?
Ugyanez volt itt is, nulla, azaz zéró fénykép készült rólunk, így ismét csak a saját maradt (ami nincs, mert nem volt rá időm, hangulatom). Kár, mert annyira különleges, hangulatos képeket lehetett volna csinálni egy éjszakai futáson!

8. számú tanács: menj el egy magyar versenyre tanulmányútra, pl. Csanyához (terepfutás.hu)

Otthon leöblítettem az "élményt" egy pohár borral és megfogadtam, hogy erről a versenyről csak akkor fogok írni, ha már elég idő eltelt és objektívan látom a dolgokat, nem pedig első haragból.

Ez megtörtént, 2 hét telt el, de valahogy akkor sem térek napirendre felette. Feszt az otthoni versenyekre gondolok, hogy milyen frankón meg vannak szervezve (legalábbis a 99%, egy-két hírhedt kivétellel), hogy mennyi mindennel elhalmoznak (bőséges frissítés, termékminták, érem, póló, ingyen letölthető profi minőségű képek, főtt étel a verseny után, tökömpöcs...), komolyan elgondolkodtató, hogy itt, Németországban, egy sokkal komolyabb sporthagyományokkal rendelkező helyen, ahol gombamód szaporodnak a futóklubok, ritka a normálisan megrendezett verseny.  

Ahol a verseny ünnep, méghozzá húsvét, karácsony és szülinap egyben

De nem kell egy jó versenyért Ultra Trailre menni, például otthon tőlünk 3 km-re, Heresznyén van a Dráva félmaraton, amit nem is futók szerveznek, mégis tökéletes. Csak egy példa. 

És akkor most ezzel tényleg le is zártam a nyekergést, innentől esküszöm csak rózsaszín köd meg csillámpónik lesznek a blogon. Bocs a negativitásért, piece :)