A cím össze is foglalja az elmúlt két hónap történéseit.
Aki orvos, vagy ismer orvost, vagy valaha volt orvosnál, az innentől ne olvasson tovább.
Szóval, 3 héttel császár után tünetmentes voltam, így elkezdtem nagyobb sétákat tenni. Négy és fél héttel császár után kocogni. Hat héttel utána anyuval részt vettünk a Dráva Félmaraton rövid távján (3,2 km) a szomszéd faluban, Heresznyén. Itt a négy női indulóból félelmetes, 5:45-ös tempóval sikerült megkaparintanom a második helyet. XD
Vittük a picit is, hadd szokja. Látszik rajta, hogy élvezi...
Szépen, lassan futogattam tovább, mindig amikor és amennyi jól esett, nem estem túlzásokba. Mellette új életet leheltem az Istagramomba (@celfutoblog) és a Facebookomba.
Úgy adódott, hogy pont akkor jöttünk vissza Németországba, amikor itt nálunk megrendezték az éves városnapi futóversenyt. Szakadt az eső a napján, dörgött-villámlott, az sem volt biztos, hogy megrendezik. Azért bepróbálkoztam és gyors helyszíni nevezés után hirtelen a rajtvonalon találtam magam. Amúgy civil futó rajtam kívül nem is indult, senki sem volt olyan elvetemült ilyen időben odaállni. A helyi két futóklub maroknyi futócsapatával vágtunk neki a 8,5 km-nek. Én nem futottam meg a versenyt maxon, gondoltam ésszel kellene, nehogy baj legyen, így olyan 70-80%-on futottam a mezőny végén.
Eredmény: 8,3 km (órám szerint 8,0), 110m szint 46:57 perc alatt.Ezzel az idővel konkrétan utolsó előtti lettem, egyben női harmadik. �
De tempóedzésnek fogtam fel, gondoltam beépül, a többi pont nem érdekel.
Amúgy az utóbbi időben rájöttem, hogy annyira lesz*rom, hogy ki mit gondol rólam. Persze, meghallgatom én mindenkinek a véleményét, hogy ki szerint hogy kellene kinéznem, hogy kellene intéznem a gyereket, mennyit kellene futnom, hogy kellene élnünk, de végül pont nem érdekel és azt csinálom, ami nekem, nekünk jó. Az egyetlen, akinek a szavára adok, a férjem. :)
Ha már a férjemnél tartunk: asszem megtartom. Nem volt soha egy szava sem, amikor futni mentem (azért az esetek nagy részében a gyerekek alvásidejében oldottam meg, hogy ne terheljem annyira), sem amikor napi szinten jöttek a futós csomagok, sőőőt, megdobott egy új (használt) órával, mert a Polar M400-am végelgyengülésben van. Kaptam egy Suunto Spartan Ultrát. Meg egy Salomon Sense Ride 2 cipőt terepre. Mennyire jó fej már, nem? :)
Mondjuk a belünk kidolgozzuk mind a ketten, ilyen stresszben, mint most, még az életben nem voltunk. Ugyanis KÖLTÖZÜNK HAZA! Végre, 7 év Németország után felépítettük magunkat olyan szintre, hogy haza tudjunk menni. Meg már nagyon elegünk volt az ittlétből, a paneles életből, mindketten falusi gyerekek vagyunk.
Bezárjuk a tetoválószalonunkat (ma van az utolsó előtti napunk) és otthon, Nagykanizsán nyitunk egyet, már megvan az üzlethelyiség is. Egy ideig még visszajárunk ide, havi-kéthavi szinten egy-egy hétre, amíg otthon beindul a biznisz, de reméljük, egy évnél több ideig nem fog tartani. Szorítsatok. És gyertek tetováltatni. Sztawi Tattoo-ra kell guglizni. :D
Szóóóval, szeptember 1-től már a Zalai Dombságban fogom nyomatni a terepes edzéseimet és szeretnék belépni a kanizsai futóklubba is. Eddig úgyis olyan egyedül voltam a futással, csakis online tudtam bárkivel beszélni róla, futni pedig senkivel (anyu tempója nekem nem az igazi).
A nagy tervek pedig továbbra is megvannak. Ami igazán érdekel, az kizárólag terepes.
Szeptember 7.: Sümeg Trail 20km
Október 5.: Vadlán Ultra 50 km
De a fő attrakció az 2020-ban lesz, mégpedig az UTH leghosszabb távja, 112km. Durva lesz.
Edzésügyileg már az 50km-es heteknél tartok, múlt héten sikerült az első. Most a Vadlánig szerintem nem is nagyon viszem feljebb, max 60 km-ig, nem akarok hirtelen sokat futni és aztán lesérülni.
A futások 70%-a terepes, de nem mondok le az aszfaltról sem, változatosan akarom terheni magam. Ciklusokban fogok készülni, 3 hét után mindig lesz egy könnyű hét. Beiktattam az erősítést is, heti 2-3 alkalommal.
Szóval a terv megvan, a módszer megvan, az elszántság megvan. Megnézzük, mire megyek vele. :)
Legközelebb már otthonról fogok jelentkezni. El sem tudom képzelni, milyen lesz... számunkra ez az egész nagyon izgalmas és egyben félelmetes is... De olyan még sohasem volt, hogy valahogy ne lett volna (napi Coelho).
