Az utóbbi hónapok nyekergése után végre jó híreket is hozok: képzeljétek, voltam egy futóversenyen, ami TETSZETT! Beszarás, mi? 

Mivel egy esküvő miatt nem jutottam el a várva várt velencei 6 órásra, kárpótlásul kerestem egy másik versenyt, amivel viszonylag rá tudok edzeni az októberi Vadlán Ultrára. Így jött képbe a Sümeg Trail. Igaz, húztam a szám, hogy "csak" 21 km, mert jobb lett volna valami hosszabb futás, de nem sok választásom volt dél-dunántúli versenyek terén. Így tök "okosan" úgy döntöttem, hogy inkább futok egy hosszabbat egy héttel a Sümeg Trail előtt (32km- akkor jó ötletnek tűnt). Utólag derült ki, hogy ez nem kifejezetten fogja elősegíteni a Sümegen való jó szereplésemet. 

Szokás szerint anyuval érkeztem Sümegre, akinek itt és most a 15 kilis távot "engedélyeztem", mert nyűglődött a talpával és nem sokat futott a versenyt megelőzően. Sikerült időben elindulni, elsőre odatalálni és konkrétan a rajtzónáBAN parkolóhelyet találni - jó előjelek, tiszta happy voltam. 

A bejelentkezés és a helyszíni nevezés gördülékenyen megvolt, kedves, segítőkész személyzet volt. Kis vacilálás után vettünk pólót is, mert abból sosincs elég! Mindjárt fel is vettük és nyomtunk pár szelfit a gyönyörű helyszínen.

(Na jó, ez pont nem szelfi. Kedves gyerekek, tanuljátok meg, hogy a szelfi az egy olyan fotó, amit a rajta szereplő személy készít saját magáról!)

A szervezők nem győzték hangsúlyozni, hogy a helyszínen van Szőnyi Ferenc ultrafutó, ultra-triatlonista, lehetett vele beszélgetni, fotózkodni. Én egy kicsit idegenkedtem a pasitól, miután egyszer végighallgattam vele egy rádióinterjút és akkor enyhén szólva sem lopta bele magát a szívembe. Kicsit szerénytelennek tűnt nekem egy-két kijelentésével - na jó, őneki van mire verni a mellét, de akkor is. Meg a Runners World interjúban ugyanez, kb. hogy ő az "Atyaúristen" meg "csodálatos képességei" vannak. Viszont a nap végére már egész szimpi lett, közvetlennek tűnt és becsülettel ott maradt a rendezvény végéig. 

Visszatérve a szervezésre, egyszerűen nem lehetett hibát találni benne. Minden ment, mint a karikacsapás. Volt közös, zenés bemelegítés, aminek nagyon örültem, így nyomtuk anyuval: 

 Erős próbálkozásunk a ritmus felvételére és a mozdulatsorok lekövetésére - kevés sikerrel

Aztán kellemes izgalom, amikor beálltunk a rajthoz. Külön nem is mozgattam át futással, gondoltam, a ritmustalan kapálózásunk, amit bemelegítés gyanánt műveltünk, elég lesz. Ezúttal is a Compressport naciban és a Hoka Challengerben futottam, nem titkolt célom volt a dobogós helyezés elérése. A szervezők a félmaratoni távra kb. 400 méter szintet adtak meg, gondoltam 2:00-2:10 közötti idővel behúzom, az pedig az előző évek alapján elég kell, hogy legyen a dobogóhoz. (Egyébként a szintemelkedést a Strava 686 méterre mérte, ami azért már más kategória... )Hátizsákot nem vittem, rábíztam magam az ő frissítésükre. Vittem 2 db zselét meg 3 db sótabit oszt cső. Itt szokták mondani, hogy nem becsülöm a távot (ezt megkaptam az egyik futós csoportban a szarul sikerült 6 órás versenyem kapcsán), ezúttal volt is benne valami, alaposabban fel kellett volna készülnöm a versenyből. 

Kicsit erősen kezdtem és a kisütő nap alatt éreztem, hogy túl vagyok öltözve, nem lesz ez így jó. Rátapadtam az első két-három csajra, viszont az 5. km-nél elkezdett szúrni az oldalam (nagyon elegem van már belőle, hogy mindig ezzel kell nyűglődnöm!), holott számomra a tempó teljesen jóleső volt, a melegtől eltekintve. Na mindegy, belassítottam és visszacsúsztam a 6.-7. helyre. Nagy nehezen valahol 10 km táján kiállt a szúrás és fel tudtam venni a korábbi tempót, előztem. Ami meglepett, hogy a terep brutál szintes volt, nem is gondoltam volna! Volt benne egy olyan mászás, ami erősen idézte a Vöröskőt az UTH-n, legalábbis teljesen elkészültem az erőmmel, mire felvergődtem rá. Egyébként sem voltam top formában, szenvedtem a beállt lábaimmal és a meleggel. Hiányzott a zsebemben szétfoszlott sótabletta és brutál jó lett volna, ha lett volna nálam magnézium, teljesen merevek voltak a lábaim és szerintem az oldalam is ezért szúrhatott (legalábbis máskor a magnézium segíteni szokott ilyen esetekben). 

Valahol szétvált közben a 21 és a 15km útvonala és egyik frissítőponton mondták, hogy harmadik vagyok, ennek nagyon örültem. Innentől szinte végig egyedül futottam. Itt jegyezném meg, hogy komolyan luxus jelölés volt, lehetetlen volt eltévedni! Még anyunak sem sikerült! Ekkor már bőven póló nélkül nyomtam, mert annyira elegem volt a melegből, hogy bevállaltam életem első sportmelltartós futását. 

Még szerencse egyébként, hogy egyedül futottam, mert így senki sem látta, ahogy 17 km táján egy lejtőn betenyerelek és a távból kb. 3 métert a hason csúszva teszek meg (ez tuti, mert még a bugyimban is kavicsok voltak). Erről sajnos nem tudok fotót hozni, sőt, egy videó igazából még jobb lett volna, asszem feldobná a blog látogatottságát.  

Az akciófilmekbe illő esést utólag az előző hétvégén lefutott 32 km-re fogom, mert a verseny második felére teljesen elfogytam izomzatilag, bemerevedtek a lábaim, nem állt össze a mozgásom. Nem emeltem fel eléggé a lábaim és elakadt a cipőm talpa egy kőben, szóval lendületből taknyoltam akkorát, mint az állat. A földön fekve gyors leltárt tartottam, hogy mindenem megvan-e, mozog-e. Ami aggasztott, hogy fejem is odacsaptam, az pedig, mint tudjuk, elég veszélyes tud lenni, a férjem szerint pedig nekem már így is van elég bajom. Nagy nehezen összeszedtem magam és gondoltam akkor én már továbbfutok, nem adom a harmadik helyem olyan könnyen oda! Beértem anyut, mondtam neki mivan, azt' ott hagytam.

Innen már nagyon vártam a végét, nem annyira voltam jól. Ja, a végén még fel kellett mászni a Sümegi várba is, ami kifejezetten "jól" esett 20 km és nem kevés szint megtétele után, de hát ez egy ilyen szakma. Az sem vigasztalt, hogy ez most "máshogy jó", ahogy szoktuk mondani futós körökben. :) 

A célegyenesben bekiabálták nekem oldalról, hogy "női három!" én meg vigyorogtam végig, mint a tejbetök (lehet mégis megártott az ütés a fejemnek?). 

 Asszem egész vállalható a sportmelltartós fotó - nem gondoltam volna, hogy a retek a hasamon pont kockákat fog mintázni... :-P

 Egyszóval beértem az abszolút 3., korosztályos 2. helyen a várakozásoktól elmaradt 2:20-as idővel, itt a Strava link:
https://www.strava.com/activities/1827185005

A célban mindjárt mikrofonvégre kaptak, így volt alkalmam kb. 100 ember előtt előadni, mekkora lúzer vagyok, mindenkinek nagyon tetszett a sztori, legalábbis ezt veszem le a csodáló tekintetekből (= néztek, hogy ki ez hülye nő).

Itt érdeklődik a szpíker, hogy melyik Spartanról tévedtem át erre a rendezvényre

Villámgyorsan elhagytam a startzónát és a tekintetek kereszttüzét,és igyekeztem mihamarabb kulturált kinézetet ölteni (ez azt jelenti, hogy egy félliteres palackos ásványvízzel lemosakodtam és átöltöztem). Miközben szorgosan nyomtam a Sztravára az összehorzsolt szelfiket a testemről, megérkezett a célba anyu is, aki mindjárt jól le is b*szott, hogy miért nem voltam ott őt várni. Mondtam neki, hogy én most itt ilyen helyi látványosság vagyok és nem akarok feltűnősködni, úgyhogy húzzunk gyorsan enni meg ilyenek, lényeg, hogy tűnjünk el a helyszínről. 

Persze nem is anyu lett volna, ha nem keresett volna orvosi ápolást, holott tudtam előre, hogy nincs semmi bajom, ami meg van, azon ő nem tud segíteni. De azért lefújkodott jóddal, jófej volt. 

Kaptunk finom kaját (ritkaság, mármint az, hogy finom és nem valami ízetlen híg akármi) és megvártuk az eredményhirdetést. 

 Jól áll nekem a dobogó :D  Látjátok, az ilyen élményekért futok! 

Anyu korosztályos első lett, ennek örömére ő az érem és a sál mellé paprikafűzért és bort is kapott (előbbit másnap megfőzte lecsónak, utóbbit azonnal le is nyúltam tőle a megpróbáltatásaimra való tekintettel). 

 A végén még tombola is volt, rengeteg nyereménnyel! Komolyan, minden elismerésem a szervezőknek, hogy ennyi szponzort összeszedtek! Repkedtek a wellnesshétvégék és a jobbnál jobb tárgynyeremények, én is gazdagabb lettem egy pólóval (Gábor mérete, meg is kapta). NYILVÁN nem anyu lenne, ha nem nyert volna wellnesshétvégét kb. a legutolsó húzásra. Itt azért már elgurult a gyógyszerem és levezettem neki logikailag, hogy engem fog elvinni a wellnesshétvégére, mert ha én nem lennék, ő sem futott volna ma itt. 

Aztán elkezdett fájni a fejem (napszúrás vagy agyrázkódás?) és elindultunk haza. Amit nagyon apró kritikát meg tudok fogalmazni, az az, hogy nem volt 'abszolút' eredményhirdetés. De ez már tényleg a kákán is csomót keres kategória. 

Jövőre ide mindenképpen szeretnék visszatérni, az időmön javítani és újra átélni az egészet (az esésen kívül), mert brutál jól szervezett verseny volt, gyönyörű és nehéz pályán. Szívből ajánlom mindenkinek, kivéve a 30-40 év közötti nőket, akik az én korosztályom...